Kis na’vi nyelvtan - pár perc szótanulás

Started by Law Tirea, March 15, 2010, 11:06:15 AM

Previous topic - Next topic

0 Members and 1 Guest are viewing this topic.

Law Tirea

Kaltxì, ma smuk!

Gondoltam, én is megpróbálok kicsit hozzájárulni a tanuláshoz. Tervem szerint folyamatosan teszek fel majd ide olyan saját gyártmányú power point file-okat, amiben 5-10 szó szerepel. Ezeket egy hétig lehet gyakorolni napi 3 alkalommal különböző sorrendben levetítve.
Ezt a tanulási módszert én csak "lusta tanuló" módszerének hívom, mert szinte belemásznak az ember fejébe a szavak így, és az igazán elfoglaltak is tudnak az ilyen vetítések segítségével egy kis időt szánni a szavak tanulására :)

Mivel én talán az egyik legkezdőbb vagyok itt, a saját tanulási tempómban próbálom feltenni a vetítéseket, hogy az igazán kezdők is könnyebben be tudjanak kapcsolódni.

Kezdetnek a névmások egyes számú alakjait rendeztem egy vetítésbe.

Használati utasítás:
Az első dián egy táblázatot találtok, ahol bal oldalt a napok szerepelnek hétfőtől vasárnapig, és minden naphoz három szám, azaz három alkalom. Ezekre a számokra kell kattintani attól függően, hogy melyik következik a sorban. Azért érdemes mindig másikat nézni, mert mindegyik más sorrendben van, így kerülve el a "magolás" veszélyét ;)
Az utolsó dia jobb alsó sarkában találtok egy házikó ikont, ha arra kattintotok akkor újra visszaugrik a vetítés a legelső diára, azaz a táblázatra. Ezt akkor érdemes használni, ha egyszerre több alkalommal akarja valaki megnézni a szavakat.
A diák kattintással továbbítódnak, az utolsó dián pedig ha a házikón kívül bárhova máshova kattintotok, akkor vége a vetítésnek.

Hasznosnak találnám, ha hangokat is tudnék beszúrni a szavakhoz, csak nem tudom, hogy honnan lehetne wav kiterjesztésben leszedni az eddig elérhető hangfile-okat...

Eywa ayngahu!

tìngay mungeyu

Ngeyä tìkangkemìri ayoe ngaru seiyi irayo, ma tsmuke! :)

Minden nyelvtani segédanyagnak örülünk! :)

tsrräfkxätu

Ez nekem túl lassúnak tűnik még kezdő szinten is, meg nem is feltétlenül daraboltam volna így szét egybe tartozó dolgokat. De az ötlet jó, a megvalósítás pöpec – jó vagy nálam egy karmára. :D
párolt zöldség — muntxa fkxen  

Hawnuyu atxen

Nálam is jó lenne, de egyelőre küzdök azzal, hogy nem tudom megnézni :'(...
Valami más formátumot kaphatnék, vagy infót, hogy mivel tudom megnézni :D ;)
"Hrrap rä'ä si olo'ur smuktuä." ; "Ke'u ke lu ngay. Frakemit tung." (Assassin's Creed)

Nikre tsa'usìn!

tsrräfkxätu

A picipuha iroda erőpontjával. Vagy ha olyanod nincs, akkor tedd fel ezt!
párolt zöldség — muntxa fkxen  

Hawnuyu atxen

Oks, irayo... majd otthon... suli hátránya :'(
Még x  óra, aztán ajándékvásárlás egy barátnak, aztán hazamenés, tanulás, etc... majd utána 2 megőrülés között...
"Hrrap rä'ä si olo'ur smuktuä." ; "Ke'u ke lu ngay. Frakemit tung." (Assassin's Creed)

Nikre tsa'usìn!

Law Tirea

#6
Örülök, ha sikerült valami használhatót legyártanom, és irayo a karmákat :)

Ez most csak egyelőre egy próba volt részemről, mert többre nem jutott időm, de fogom még bővíteni.
Ami a lassúságát illeti, az azért van, mert több ilyen apróságot szeretnék csinálni.
Mivel más területen már használtam ezt a "módszert", így tudom, hogy hatásos, és tényleg belemászik az ember fejébe az info. Ha kész leszek a többi ilyen aprócska vetítéssel, akkor lehet időtől, és kapacitástól függően egymás után többet is nézni, és akkor mindjárt nem 5 szó/hét, hanem annyiszor 5 szó, amennyit egyénileg elbír valaki.
A másik pedig az, hogy azért írtam, hogy a vetítésekben 5-10 szó szerepel, mert úgy gondoltam, hogy csinálok 5 szavasat, meg 10 szavasat is, és, ha többre van szükség, akkor akár többet is, bár szerintem egyvégtében tíz új szó hirtelen elég.

Az az igazság, hogy az eredeti módszer szerint úgy néz ki a dolog, hogy:

1. nap: 3 alkalommal 1 x 5-10 szó (1 adag szócsomaggal)
2. nap: 3 alkalommal 2 x 5-10 szó (2 adag szócsomaggal)
3. nap: 3 alkalommal 3 x 5-10 szó (3 adag szócsomag)
4. nap: 3 alkalommal 4 x 5-10 szó (4 adag szócsomag)
5. nap: 3 alkalommal 5 x 5-10 szó (5 adag szócsomag)

Eredetileg minden szót 15 alkalommal nézzük meg különböző sorrendben. A 15. alkalomtól lecserélődik minden csomagban egy-egy szó egy újabbra. A későbbiekben az egyes táblázatok a korábbiak folytatásai lehetnek...

Nem tudom, hogy érthető-e az, ahogy ezt leírtam, de lehet, hogy elég bonyolultnak hangzik    :-\

Mindenesetre lényeg a lényeg, hogy fogok csinálni 10 szavasat is, vagy annyi szavasat, amennyire igény van. Továbbá a szavakhoz szeretnék képeket is tenni, csak ezt a névmásoknál nem tudtam megoldani...

Ha lennének wav hangfile-ok a szavakhoz, akkor tudnám automatizálni is a vetítést 2-3 másodpercben, ami még 10 szavas vetítésnél is csak max. egy percet venne el az ember idejéből alkalmanként. Még 5 csomaggal is max. 5 perc. Napi 3 alkalommal pedig 3x5=15 perc naponta... szerintem ennyi időt bárki könnyedén tud erre áldozni.

Mindenesetre ez még egy folyamatban lévő dolog....

Mondjuk igen, az lehet, hogy nem volt szerencsés pont a névmásokkal kezdeni, mert ez így tényleg szétdarabol összetartozó dolgokat, de most csak úgy próbáltam venni azokat is, mint sima szavakat.
Bár az az igazság, hogy elméletileg a 6. naptól cserélődnie kellene az első szónak egy új szóra, és így tovább minden nap. Én most ezt egyelőre nem csináltam még meg éppen azért, mert itt névmások vannak, és nem akartam úgy megoldani, hogy a 6. naptól kiesik az oe, és bejön helyette a moe, mert az úgy sztem. elég zavaros lenne... Sima szavaknál persze ez jól használható, de a névmásoknál én inkább meg akartam hagyni egységben az egyes, a kettes, a hármas, és a többes számot...
A névmások egységéről egyébként egy másik fajta vetítést is szeretnék majd csinálni, de az még egyelőre most kezd körvonalazódni a fejemben   ::)

Közben most kezdek gondolkodni azon, hogy mit értettél "szétszedés" alatt ma Tsrräfkxätu. Ha jól gondolom, akkor ugye azt, hogy pl. a harmadik személy minden esetben egymás után következzen, ugye?
Ez könnyen megoldható, ha erre gondolsz  :)

Law Tirea

Találtam egy kis hibát a 7. nap 3. oszlopában, úgyhogy azt javítottam az első postomnál lévő mellékletben.
Közben most megcsináltam a kettes számot is az előző mintájára...